A Földön élő legnagyobb testű szarvasfaj vadászatának lehetősége, az Afrika vadászatok után a legkeresettebb igény a hazai vadászok körében. A „fürdőkád méretű lapátok” megszerzése szinte minden magyar vadász álma.
Közel 2 évtizedes tapasztalatainkkal igyekszem most általánosságban bemutatni és megértetni az olvasókkal e széles elterjedésű faj vadászatának specialitásait, majd az elérhető jávorvadászati lehetőségeket veszem sorba, véleményezem földrajzi régiók szerint.
Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy etikus módon, technikai segítségek nélkül, sikeresen jávorbikára vadászni az egyik legnagyobb kihívás mind a vadász, mind a vadásztató számára.
Vendégoldalról kifejezetten „hátrány” ha valaki a magyarországi szarvasbőgésben elkényeztetett nimródok közül, téves elképzelésekkel érkezik egy jávoros területre.
Komoly hendikep az információhiány, amit két fontos tényező tovább ront.
Egyrészt nálunk még nem elfogadott az, hogy 1 vagy 2 évre előre kell – tehát nem javasolt, hanem szükséges – foglalni a jó jávoros területeket, így a legtöbb esetben a „másodvonalbeli” ajánlatokból választhatunk.
Másrészt a helikopteres vadászatok elterjedése és azok hihetetlen trófea bemutatója morálisan lezüllesztette vadászatának ázsióját, téves illúziót kelt és átalakította az elvárásokat. Nem beszélve a szorosan hozzájuk kapcsolt mesevilágról.
Több nehézségi tényezőt már a faj jellemzői is magukban hordoznak.
Óriás területeken alacsony populációsűrűség jellemzi az előfordulását. Yukoni partnerünk 1 millió hektáros területére kiadott 30 db kilövési engedély ezt jól mutatja, miközben a régió egyik legjobb jávoros területe.
Szétterpeszthető patái lehetővé teszik, hogy az ingoványos lápokba is behatoljon, e mellett jól úszik és a bővebb táplálék miatt a vizes élőhelyeket preferálja. Középhegységekben is előfordul, de a meredek oldalakat elkerüli. Élettere így jelentős kihívásokat tartogat az ember számára: erdős tundra, erdővel borított hegyvidéki régiók, mocsaras ártéri területek. Nehezen megközelíthető helyek, feltáratlan ősvadon, ahol puritán, sátras táborok és hosszú, fárasztó – sokszor kilátástalannak tűnő – gyalogos vagy kenus cserkelések, illetve egész napos lovaglások várják a vadászokat.
Magányosan élő állat, a nőstények is egyedül vezetik a borjakat, tehát a legtöbb nagy testű szarvassal ellentétben nem verődnek csapatokba.
Nem territoriális faj, csak időleges lakóhelyeket használ. Mozgását leginkább a táplálék elérhetősége befolyásolja. Mivel élőhelye az északi régiók, így az évszakváltozások drasztikus kihívásai módosítják az elérhető táplálékkínálatot. E miatt folyamatosan mozgásban van.
Bőgése a harsány gímektől eltérően csak „nyögdécselésnek” tűnik, amely emberi fül számára viszonylag csak közelről (100 – 200 méter) hallható. Lefolyásának görbéje egy elhúzódó vonal szeptember második fele – október első fele időszakában, több lokális csúccsal. Merőben más, mint a mi szarvasunk – általában – szépen körülírható haranggörbéje, ahol elő – fő- és utóbőgést tudunk meghatározni. Ennek oka, hogy a jávorszarvas nem tart háremet, a tehenek befogadó időszaka 2 hónapra is elhúzódhat, az aktuálisan ivarzó tehén köré gyűlnek a környék bikái, így egy adott szűk lokációban rövid ideig akár 4 – 5 bika is megjelenhet és pár napos bőgési csúcs alakulhat ki, miközben a vadászaton elérhető többi területrész nagy része „néma” marad. A következő napokban pedig az említett „jó bőgőhely” csendesedik el örökre és a terület egy másik távol eső szegletén ismétlődik meg a leírt esemény. A tehenek tehát nem egyszerre ivarzanak és a ritka populáció a nagy életterekkel kombinálva további komoly kihívást jelentenek a bikák megtalálását illetően a bőgési időszakban.
A hivatásos vadászok általában három módszer kombinálását alkalmazzák. Egyrészt igyekeznek minél nagyobb területet bejárni, így a matematikai esélyét növelni a találkozásoknak, másrészt az előző évek tapasztalata alapján a tehenek preferált, vélt tartózkodási helyeit keresik fel, illetve ideális megfigyelési – általában magaslati – pontokon hívással próbálkoznak. A bika jó szélirány esetén akár kilométeres távolságból is képes ezt meghallani és egyenesen felénk indul, mintha kötélen húznánk. Hallása és szaglása kiváló, de látása gyenge, így a kihívó bika viselkedését utánozva általában nagyon közelre becserkelhető. A közeli találkozás élménye a legnagyobb ma élő szarvas fajjal szinte bizonyosan vadászéletünk egyik maradandó, libabőrös megélése lesz.
A szakszemélyzet próbálkozásai sok esetben hozzá nem értést feltételezhet, pedig csak arról van szó, hogy a hazai körülményekhez képest nehezített pályán történik a vadásztatás.
Széles elterjedési területe van, jelenleg 8 alfajt különböztetünk meg korántsem egységes zoológiai vélemények alapján. Vadászati érdeklődés szempontjából érdemes 3 csoportot elemezni. Az európai alfaj vadászható populációit, az Észak-Amerika kontinens lehetőségeit, mely egyben jelent 3 érdeklődésünkre számon tartott alfajt (nyugat-kanadai, kelet-kanadai és az alaszkai) és végül a kelet-szibériai vagy ismertebb elnevezéssel a kamcsatkai jávorszarvast.
Lapátos európai jávorbika elejtésére általában a legtöbb területen kicsi az esély, bár gyakran méret korlátozás nélkül lőhető az elénk kerülő trófeás vad, így a kisebb pénztárcával rendelkező hazai vadászok is lehetőséghez juthatnak. Mi az elmúlt 20 évben Svéd-, Lett-, Finn- és Észtországban, illetve a Fehérorosz Köztársaságban és Oroszország európai területein vadásztattunk erre az alfajra.
Skandináviában, a Balti államokban és Finnországban a húsvadászat hagyománya miatt a trófeás vadaknak a megbecsülése nem olyan, mint a hazai vadászati kultúrában. Több helyen a helyi vadászokkal közös nagy létszámú hajtás a jellemző vadászati mód, ahol gyakran utólag a társasági élmény az egyetlen értékelhető momentum. Egyéniben kevés helyen vadásszák önállóan, inkább más fajokkal kombinálva. Ennek praktikus oka, hogy az eredményesség annyira csekély, hogy üzletileg szinte „értékelhetetlen” a kimenetele, ha más faj nem szerepel a kívánság listán. Svédországi partnerünknél például fajdvadászaton, szezonban bárki elejtheti ingyen a tarvadat és aprópénzért a bikát, hisz a területnek a vadhús árbevétel a mérvadó.
Az európai jávor legkiválóbb populációja kétség kívül a belarusz és az orosz (kurgani) területeken él, ahol a bikákat egyéni vadászaton bőgésben vadásszák, illetve téli hajtásokon elsősorban a tarvadak kerülnek terítékre. A bikák trófeamérete átlagosan 5-8 kg közöttiek, de előfordulnak ennél jóval nagyobb lapátosok is (max. 15-17 kg). Itt a nagykoponyás súly alapján történik az elszámolás és egy kapitális trófea díja vetekedhet egy olcsóbb kanadai vadászat árával. Sok esetben csak arra van mód, hogy alapkategóriákkal minősítsük az elénk került trófeás vadat: “túl fiatal”, “közepes”, “kapitális”. Így aki óvatos és mindenképp ragaszkodik egy felső súlykorláthoz, könnyen becsapódhat. Ha viszont kisebb bika kerül a puskavég elé, mint álmai “lapátosa” és elengedi, elképzelhető, hogy trófea nélkül tér haza. Kurgan lapos, erdős sztyeppés területein, az Ural-hegységtől déli irányban ideális szibériai őzbakkal kombinálni a vadászatát.
Az Észak-Amerikai rokonok már a közepes és az óriás lapátméreteket is elérik és alapjaiban vonzó vadászati úti célként gondolhatunk a kanadai-, alaszkai régiókra. Van azonban pár tényező, amelyek figyelmen kívül hagyása komoly csalódást okozhat.
A legfontosabb, hogy nem a trófea elejtését fizettetik meg, hanem a vadászatot. A költségek jelentéktelen része az állami díjak, ami a vadászjegyet, licenszet jelenti. A szervező a területbérlet díját, a logisztikai költségeket, a humán erőforrás és tábori szolgáltatások ellenértékét gyúrja egy csomagajánlatba, amelynek összege nem függ a vadászat sikerétől. Kanadai outfitterek nem is értik azt a kérdést, hogy mennyi a visszatérítés, ha a puska csöndben marad. Teljesen más a vadászat értelmezése ott, nem egyenlő a trófea megszerzésével, sokkal inkább a kihívásokról, az élményekről szól, aminek része lehet, de nem kötelező eleme a vad elejtése. Nem hiába elterjedt az íjászat és új irányzatként a „csináld magad”, ami gyakorlatilag egy életre szóló élmény komoly háttértámogatás nélkül a vadonban.
Helyi törvények szabályozhatják az elejthető minimálisan trófeaméreteket, amivel utazás előtt tisztában kell lenni. Alaszkában ez a min. 50 inch terpesztés, vagy ha a két első kislapátnál az egyik oldalon a minimum 4 ág megvan. Amerikában szinte kizárólag a terpesztését mérik az agancsoknak, számukra a tömeg vagy lapátszélesség érdektelen trófeajellemzők.
A vadásztató cégek maximálisan betartják az írott és íratlan szabályokat, nincs tehát helye az itthon megszokott „kiskapus megoldásoknak”. Ez is okozhat kellemetlenségeket.
A kanadai törvény szerint egy külföldi vadász csak egy kanadai kísérővel vadászhat Kanadában, de a „külföldi önállóan vadászik”! Tehát a szakszerű vadászkíséret itt más értelmezést kap, sokkal nagyobb helyzetfelismerő-, trófeabírálati-, alkalmazkodási képességet vár el a rendszer, mint a hazánkban megszokott. Nem beszélve arról, hogy tevőlegesen részt kell venni a tábori feltételek kialakításában, a napi teendők elvégzésében és a trófea, a hús kötelező beszállításában is.
Végezetül ezek a vadászatok sokba kerülnek és egyre drágábbak, a lehetőségek szűkülnek, a kereslet pedig nő. A mellékköltségek is komoly tételek, csak az elvárt borravaló is több ezer dollár lehet (általában 10%). Garancia, visszatérítés nincs, marad tehát a döntésnél a hármas lépcső mérlegelése: 1) anyagi lehetőségek 2) vadászati mód 3) referenciák. Az első pontnál szoros korreláció van a díjak és a trófeaméret, exkluzivitás között. A vadászati mód, amit elsősorban a területi adottságok determinálnak, fizikai állóképességünkkel kell, hogy összhangban legyen. A harmadik – igen lényeges – szempont pedig összetett téma, de az alapszabály, hogy drága jávorbika vadászatra csak kiemelten jó területre és csak a szezon legígéretesebb időszakában érdemes menni!
Az említett 3 alfajból a kelet-kanadai lehetőséget emelném ki, melynek trófeamérete jóval meghaladja a várható európai méretet, nagyon jó ár – értékű, teljes kanadai élményt nyújt és Újfundland világelső populációsűrűsége miatt a legnagyobb sikerességi rátát hozza.
Végezetül a hazai vadászok számára egyik legvonzóbb jávortrófea, a kamcsatkai jávor vadászatára érvényes tapasztalatokkal folytatom. A szinte lakatlan, működő és kialudt vulkánokkal, gejzírekkel, hatalmas fenyőerdőkkel és bővizű folyókkal szabdalt terep az óriások lakhelye. A kelet-szibériai jávor egyenrangú testméret és trófea tekintetében is az alaszkai fajtársával: 7-800 kg élősúly, a trófeák átlagos tömege 20-30 kg, terpesztésük 150 – 170 cm, de előfordulnak nagyobbak is.
Aki itt szeretne vadászni, két fontos tényezőt el kell fogadnia. Az egyik, hogy az időjárás itt abszolút kiszámíthatatlan, a másik hogy a rendszer „nem megerőszakolható”. Tisztában kell azzal lenni, hogy olyan területre érkezünk, ahol még a természeti viszonyokhoz kell az embernek alkalmazkodnia és nem fordítva. Szélsőséges esetben a tervezett vadásznapok száma is jelentősen csökkenhet vagy a hazautazás időpontja is napokat csúszhat.
Megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy közel fele költségvetésből megúszható, mint az alaszkai óriás jávor vadászata és bár csekély összegű, de némi bánatpénzre is jogosultak vagyunk, ha mégsem járnánk sikerrel.
A jelenlegi háborús helyzet és a korábbi Covid időszaka miatt a vadászati nyomás is jóval elmaradt a korábbitól, így borítékolhatók a következő szezonok rekord trófeái. Utazni, vadászni most is lehet, bár a logisztika hosszabb és drágább, de aki morálisan el tudja fogadni a jelenlegi helyzetet, jó eséllyel nem fog csalódni.
A vadászati módok tekintetében Kamcsatkán a bőgési időszakban a fedett területek miatt a lovas vadászatot, télen pedig a nyitottabb régiókban a motoros szános vagy a helikopteres vadászatot választhatjuk. Tény, hogy az első két módszer alkalmazása 20 éves pályafutásunk alatt csekély sikert hozott. Jelenleg a hazai vadászok szinte kivétel nélkül az utóbbit részesítik előnyben, elsősorban a biztos trófea, a válogatás lehetősége és az egyéb módszerek esetében fennálló megpróbáltatások elkerülése végett.
Magadánban lehetőség nyílik e faj klasszikus, csónakos vadászatára bőgésben. Tökéletes választás minden etikus, kalandvágyó vadász számára, amelyről Hajdu Márk kollegám írt részletesen az előző lapban.