Cikksorozatunk elsősorban arra vállalkozik, hogy a külföldi vadászati lehetőségek iránt érdeklődő hazai nimródoknak útmutatást adjon.
Fontosnak tartunk pár általános érvényű szabályt a legelején tisztába tenni annak érdekében, hogy ne érhessen minket később a „hozzá nem értés” vagy a „részrehajlás” vádja.
Előre mentegetőzésnek tűnhet, de az általunk leírtak nem általános érvényű törvényszerűségek, hanem csak és kizárólag saját tapasztalatainkból merített vélemények, az elmúlt 2 évtized kivonata. Ha tehát a tisztelt olvasó a saját bőrén mást tapasztalt, az nem zárja ki mindkét gondolat valódiságát. Bár mi igyekszünk valós megállapításokkal segíteni, itt is igaz, hogy a kivétel erősíti a szabályt.
Másrészt nem kívánunk igazságot tenni a vadászati módszerek, etikai határok, helyes és helytelen viselkedési normák között. Elfogadjuk azt, hogy csakúgy, mint a társadalomban, a zöld ruhások is saját értékrendjük alapján választják ki a nekik megfelelő, számukra örömet okozó viselkedési normákat. Tesszük ezt azért is, mert a világban a vadászat is legalább annyira sokszínű, mint az ott élő emberek: a helyi történelem, kulturális hagyományok és jogi szabályok alakítják folyamatosan az egyes élőhelyek vadgazdálkodását, elfogadott és gyakorolt vadászati módszereit. Mindent érdemes tehát a saját környezetében értékelni és nem itthonról „megmondani a tutit”.
Célunk tehát csupán annyi, hogy azok számára, akik az országunk határait átlépve a saját komfortzónájukat is hajlandók hátrahagyni, segítséget – igazodási pontokat kapjanak. Egyet ígérhetünk! A témákat kendőzetlen őszinteséggel, felesleges sallangoktól mentesen tálaljuk, kizárva a vadászatban is gyakorta alkalmazott ködösítést, nagyotmondást és a tények elferdítését.
Sorozatunkban lesznek a jelenlegihez hasonló, elemző, összehasonlító írások egy – egy érdeklődésre számontartott vadfaj csoportról, teret adunk vadászati célországok bemutatására, ahol a leíró jellegű műfajt rövid interjúkkal is fűszerezzük majd, illetve terepen készített mélyinterjúkat is szándékozunk készíteni, ahol a gyakorlati szakemberek válaszaival első kézből hozzuk el olvasóinknak a világ vadászterületeinek naprakész, tűpontos helyzetértékelését.
A szeptember nemcsak a hazai erdők ünnepe, hanem a hegyi vadászatok többségének nyitánya is. Szerencsére sok új, a fiatalabb generációhoz tartozó magyar vadász fogadja meg híres elődeink javaslatát és még időben, fizikai állóképességük teljében felkapaszkodnak a magashegyi régiók, a kecskék és a juhok életterébe. Közülük kerülnek ki később azok a megszállott, elhivatott hegyi vadászok, akik számára kizárólag egy – egy újabb hegyi vad kihívásokkal teli, saját fizikai teljesítőképességük határán elérhető vadászata a nagybetűs VADÁSZAT. Ez a műfaj komoly sportteljesítmény, férfias kihívás, lelki terápia, kendőzetlen önismeret is egyben. Mászás közben érezzük lépteink nyomát, lélegzetvételünk felszabadító örömét, szívverésünk megnyugtató ütemét, izmaink feszülését, érzékszerveink ösztönös gondoskodását, melyek összessége elménket a helyes, biztonságos ösvényen tartja. Testünk működésének tökéletessége a természet csodája, csakúgy, mint az emelkedés közben megfigyelt apró élőlények sokasága, a levegő tisztasága vagy a patakvíz frissítő íze. Egy hegycsúcs, a csillagok közelségének elérése, közben a vágyott hegyi vad elejtése misztikus érzéssel jár és addig meg nem ismert örömérzetet indukál. A szabadság és a siker elsöprő boldogsága és a fizikai teljesítőképesség fájdalmának felszabadító egyvelege lüktet ilyenkor vérünkben, a trófea birtokbavétele pedig eufórikus érzést hoz. A magasság leküzdése ráébreszt minket a természet csodálatára, erejére, a megtett út fontosságára és saját emberi lényünk kicsinységére, a hegyek pedig alázatra, tiszteletre nevelnek.
Az első út élménye meghatározó, hamar kiderül, hogy a lelkes, de zöldfülű újonc örökre a rabjává válik, vagy soha többet nem kívánkozik vissza. Az út szépségeit általában senki nem vitatja, de a megpróbáltatások vagy a felkészületlenség, a tájékozatlanság és az ezekből adódó sikertelenség hamar könnyebben becserkelhető régiókba terelik a „csalódott” többséget. Így itt különösen nagy felelőssége van a 3 legfontosabb tényezőnek: az információnak, az önismeretnek és a felkészülésnek, aminek fontos része a felszerelés is.
Az információk esetében fontos, hogy ne hagyatkozzunk soha egy adott véleményre, hanem megfelelő elővigyázatossággal és körültekintéssel nézzünk utána a részleteknek.
A mai kor népbetegsége, a „mindenhez értés” sokszor a tájékozottság helyett a szubjektív álláspontok vagy a zűrzavar irányába juttatja el a jó szándékkal, kíváncsian érdeklődő vadászokat. Fontos, hogy a barátok megkérdezése mellett reális információkat gyűjtsünk szakirodalomból és tapasztalt vadászkísérőktől, szervezőktől is. Országonként és egy adott országon belül is nagy különbségek lehetnek a hegység meredeksége, a tengerszint feletti magasság, a vadászati mód, a terület fedettsége, a tábori körülmények, az ideális vadászidény és a várható trófeaméret vonatkozásában is, még ha ugyanarról a faj vadászatáról is beszélünk. Az időtáv sem elhanyagolható tényező, hisz évről évre változhat egy adott terület állománysűrűsége, a helyi körülmények.
Fontos, hogy előre megírt kotta nincs! Az időjárás kiszámíthatatlansága és váratlan meglepetések is okozhatnak újratervezést.
Az önismeret fontossága az élet minden területére kihat, az emberek többsége pedig túl- vagy alábecsüli a teljesítőképességét. Pedig pont a hegyi vadászatok esetében nagyon fontos, hogy ismerjük, mi az, amit bemerünk vállalni és mi az, amit már biztosan nem. A sikertelenség gyakori oka a helytelen önismeretből származik. Többször utasítottunk már vissza vadászatszervezési felkérést első látásra is jól látható erőnléti hiányosságok vagy túlsúly probléma miatt, hisz a felelősségünk az is, hogy kit és hova engedünk ki.
Vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, ilyen például a szervezetünk magassághoz való alkalmazkodása, a testünk válaszai oxigénhiányos környezetben. Ez csak a helyszínen fog kiderülni és bár gyógyszerekkel a kellemetlen mellékhatások javíthatók, akár céljainkat is felülírhatja.
Az erőnlét mellett a mentális adottságok megléte vagy annak épp a hiánya is eldöntheti egy út sikerét. A türelmetlenség, kapkodás, pesszimizmus, önzés és a kimerültségből adódó feszültség helytelen kezelése mind – mind egymagában is akár életveszélyes tulajdonságok lehetnek. A hegyekben minden egyes lépést megelőző döntésünknek akár sorsfordító következménye is lehet, a belső harmónia, a tudatosság és a helyi tapasztalt vezető tanácsainak elfogadása ebben a környezetben alapszabály!
Ez utóbbi tanácsnak tapasztalataim szerint sok honfitársunk magashegyi körülményektől függetlenül sem tud megfelelni, mi magyarok valahogy sokszor mindenkinél okosabbnak hisszük magunkat, egy igazságot ismerünk, bárhol a világban az otthoni tapasztalatokat akarjuk alkalmazni és ami a legrosszabb: ha valami nem úgy sikerül ahogy szeretnénk, a rosszindulatot feltételezzük, a hibát, a hibást keressük. Mindezzel persze saját szórakozásunkat tesszük elsősorban tönkre, amit később vagy belátunk, vagy sajnos legtöbbször saját meséinket tényként kezeljük és meggyőződésesen hirdetjük. Éles, akár életveszélyes helyzetekben azonban ezeknek a negatív érzéseknek a felkorbácsolása komoly feszültségeket okozhat és az általában „fejszével faragott” hegyi kísérők, ha megharagszanak ránk, a siker szinte biztosan elmarad. Egyik legfontosabb tanácsunk tehát: törekedj jó kapcsolatot kiépíteni a helyiekkel, tiszteld és becsüld őket és hagyatkozz a tapasztalataikra! Így több időd is marad arra, amiért mentél, hogy a pillanatokat élvezd.
A felkészülés – amit nem lehet megúszni – két fontos részből áll: egyrészt az erőnléti, másrészt a technikai, ami a felszerelést jelenti. A fizikai felkészülés napjaink kényelmes, modern körülményei mellett előtérbe került, hisz, ha még sportolunk is rendszeresen, nem árt a hegymenetre speciálisan edzeni. Az edzésnél elsősorban a rendszeresség a fontos és hogy kellő időben kezdjük el. Sajnos gyakorta utazás előtt 1-2 héttel eszmélünk rá, hogy milyen kihívások várnak ránk hamarosan és akkor már nem tudjuk behozni a lemaradást. Akinek csak megterhelő szenvedés a hegyi cserkelés, az sohasem fogja teljes mértékben élvezni ezt a vadászatot, csökken a koncentrációja és gyakorta mentálisan feladja, még mielőtt a vadásznapok leteltek volna. Leggyakoribb hiba, hogy amikor már karnyújtásnyira van a siker, akkor fordítunk hátat a lehetőségnek. Tipikus mentális gyengeségre és tapasztalat hiányra vezethető ez vissza.
A személyes tréning mellet nagyon fontos, hogy a felszerelésünk is megfelelő legyen. A hegyi vadászatra kifejlesztett technikai eszközök készségszintű használata elengedhetetlen. Sok esetben 300 méter feletti és különböző szögben leadott lövésekre kell készülnünk. Ennél a témánál a bevált módszer az, ha kiválasztjuk a számunkra megbízható egyetlen szakembert és az ő tanácsait követve végezzük el a szellemi felkészülést, eszköz beszerzést, gyakorlati képzést. Minél több vadásztárssal egyeztetünk, annál nagyobb lesz a káosz a fejünkben és kezd majd elhatalmasodni bennünk a félelem. A szakember a mi olvasatunkban az a gyakorlott vadász, aki maga is a hegyek szerelmese és trófeaszobája kellő referenciát nyújt a témában. Tehát nem sportlövő, fegyvermester, vadászboltos, újságíró vagy divatos influenszer, hanem elsősorban hegyi vadász. Találjunk magunknak tehát egy magányos farkast és a bizalmába férkőzve igyekezzünk a titkok közelébe kerülni. Ha a tapasztalatai felét már megosztja velünk, tovább jutunk, mintha bármely más úton indultunk volna el.
A hegyi vadászat tehát jól láthatóan egy életforma és egyik legvonzóbb előnye, hogy nehéz elrontani. Léteznek itt is a torzulás jelei, kiskertes vadászatok vagy helikopteres hegymenetek, de nagy többségében az ember a kísérője segítségén kívül, csak magára számíthat.
Érdekes ellentmondásnak tűnhet, de a felsorolt előképzettségek, felkészültségek mellett e vadászatok többsége előre jól kiszámítható eredményt hoz. Ha a vadász a „helyén van” és az időjárási körülmények is ideálisak, a siker nagyrészt nem marad el. Főleg a cikk további részében felsorolt – legáltalánosabb – fajok esetében van ez így, ahol a szervezők vállalása reális, a populáció sűrűsége igazodik a kilövési tervekhez.
Elsőként a szívünkhöz legközelebb álló faj, az Alpesi kőszáli kecske vadászatáról érdemes szót ejteni. Ha magyarként választhatunk, legtöbbünk az Alpokban szeretné terítékre hozni álmai kecskebakját. Ideális esetben az osztrák zerge vadászat alkalmával egy pillanatra már elkapott szablya alakú szarvak látványa hozza el ezt a késztetést. Tudni kell azonban, hogy szinte az Alpok egész területén előforduló faj csak kevés helyen éri el a vadászható létszámot, így a vadászatuk csak a kiváltságosok sportja marad. Az árak is ennek megfelelően kifejezetten borsosak, kapitális 80 – 100 cm szarvhossz mellett a 20.000 eurót karistolja.
Mennyiségileg a súlypont Svájcra esik, de jelenleg csak a helyi jágereknek engedélyezik a vadászatot, így szinte kizárólag Ausztriában érdemes érdeklődni. Elsősorban a fiatal (III. osztályú) és az idős (10 év feletti, I. osztályú) bakokra adnak ki engedélyt, a középkorosztályt óvják. A késő tavaszi hóolvadást követő természetes mortalitások felmérését követően határozzák meg a hatóságok az októberi, novemberi kvótákat. Jó kapcsolatrendszerrel rendelkező szervezőknek is évente maximum 2 – 3 engedélye lehet, sokszor évekre előre várólistákkal.
Kertben könnyebben találhatunk szabad lehetőséget e fajra, de sajnos pár olyan szabad területi vadászaton is részt vettünk már, ahol a vad „kerti nyugalomban” volt megközelíthető. Ennek oka, hogy a fajvédelem miatt ezek a területrészek zavartalanok. – Ezt nem nagyon értem
Konkrét kifigyelt egyedre történik a vadászat, általában állami területeken, gyalogos cserkeléssel 3000 méter környékén, szigorúan kontrollált módon, 1 – 2 nap alatt sikeresen abszolválható.
Manapság kivételes szerencse tehát, ha valaki a „legmagyarabb kecskére” puskát foghat, de szinte biztos, hogy a világ emeletes vadászmezői tartogatnak majd számára életre szólóbb élményeket is.
Európán belül gyakori célország a legúriasabb kecske vadászatok helyszíne, Spanyolország, ahol vadászatilag négy féle kecskét különböztetünk meg (Beceite-, Gredos-, Dél-keleti spanyol- és a Rondai kőszáli kecske), négy egymástól jól elhatárolható élőhelyen. Leginkább testméretben és a szarvalakulásban térnek el, de egy alfajon belül is lehetnek jelentős forma eltérések. Ha egyet kellene előresorolni, akkor az észak – keleti Beceite kőszáli kecske a leginkább ajánlható, hisz test- és szarvméretei tekintetében is a királyi vad, a Gredos mellett foglal helyet, árban viszont jóval kedvezőbb.
A kevésbé elhivatottak is igyekeznek általában legalább egy kőszáli kecske faj trófeáját begyűjteni vadászpályafutásuk során. Nekik ajánlható leginkább az Ibériai-félsziget könnyebben becserkelhető hegyi régiói. Másrészt, ha még nem vadásztunk hegyek között, érdemes Spanyolországban megtanulni az alapokat, kipróbálni a technikát és felmérni saját magunk felkészültségét is, hisz a spanyol kecske vadászata általában a legkisebb fizikai erőpróbával járó hegyi vadászkaland.
További előnye a szállás lehetőségek széles spektruma, a rövid terminus (2- 4 nap), a családi programmal való kiegészítés lehetősége és hogy a legtöbb területen egyszerre nagyobb létszámú (6-8 fős) csoportot is tudnak fogadni. Anyagi szempontból a legolcsóbb, korosztálytól függetlenül mindenki számára elérhető kecske vadászat ez, így népszerűsége töretlen honfitársaink között is.
Európa és Ázsia határán, többek között Törökország ázsiai részén él az egyik legszemrevalóbb kecske, a bezoár kőszáli kecske, melynek vadászata az elmúlt időszakban nagy érdeklődésre tett szert a hazai vadászok körében is. Sötétbarna és világos színek éles kontrasztja, hosszú szakáll és térdi-, mellkasi kérges keményedések teszik megjelenését igazán impozáns látvánnyá. Patináját emeli az a tény is, hogy a testtömegéhez képest a leghosszabb szarvakkal büszkélkedhet (80- 90 kg / 120 – 130+ cm), melyek jellemzője széles – jól elkülöníthető él és a hajógerinc forma. Ajánlott szezon november és március közé esik, a legjobb, ha már hótakaró fedi a tájat.
A török vendégszeretet, a müezzin hegygerinceken átívelő hívó hangja, a hegyi kis falvakban tapintható iszlám kultúra nyomai fűszerezik meg kint-tartózkodásunkat, miközben a Taurus hegység szabdalt ormain a bezoárok által kitaposott gerincvonalakon cserkelünk. Nem kezdőknek ajánlott terep és kihívás, de a táj és a sikeres vadászat végén a trófea hamar feledteti a megpróbáltatásokat. Általában szerény falusi szállást biztosítva, terepjárós terepbejárást követően, hosszú hegyi menetekre kell készülni, jelentős szintemelkedésekkel.
Sajnos a faj iránti érdeklődés fényét jelenleg beárnyékolják a természetvédelmi korlátozások, az elmúlt évek kálváriája és ezzel együtt járó áremelkedések után most kérdéses a faj további vadászata is. Bízunk benne, ha korlátozottan is, de lesz a jövőben is lehetőségünk e fajra vadászni és a tovább élvezhetjük az ehhez kapcsolódó kulturális utazást is.
A kecske vadászok egyik dobogós jelöltje minden bizonnyal a közép-ázsiai kőszáli kecske, mely a leginkább ajánlható ázsiai kőszáli kecske vadászat, de csak gyakorlott résztvevőknek. Ez a faj nőhet testméretre is a legnagyobbra és rendelkezhet a legnagyobb szarvakkal. Általában 3 országra korlátozódik a vadászata: Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Kazahsztán. Országonként és azon belül területenként is eltérő vadászati mód, ideális szezon, magassági- és tábori körülmények, nehézségi fok és árképzés jellemezi a vadászatát.
Mivel mindegyik önálló cikket érdemel, most csak a szerintünk leginkább ajánlott kazah vadászat specialitásait vesszük sorjában.
Az ország az utóbbi időben a legkedveltebb ázsiai ország lett a hegyi vadászok körében. Köszönhető ez leginkább az itt élő, kiváló trófeaminőségű populációnak. 120 cm feletti bakokat terítékre hozni itt nem ritkaság, tapasztalataink szerint statisztikailag +10 – 15 cm különbség van az átlagok között Kirgizisztánhoz képest! Az élmény egyedülálló, naponta nem ritkán 50 – 200 kecskét is meg lehet figyelni.
A kecskék élőhelye, a Dzsungár Alatau több mint 3900 m magas, hossza nyugatról keletre 480 km, szélessége északról délre kb. 32–48 km. A terület nagyon változatos, hegyes, de általában lekerekített csúcsokkal, meseszép hegyi legelőkkel, nem alpesi jellegű. A völgyeket erdők borítják, melyeket kristálytiszta patakok szabdaltak. A terület gyakorlatilag lakatlan, kiváló élőhelye nem csak a kecskéknek, így a vadászat kombinálható maral szarvas, farkas, vadkan vagy szerencsés esetben szibériai őzbakkal is.
A vadászati szezon nem a zord téli időszakra esik, hanem igazi örömvadászatot biztosítva a júliustól szeptemberig tartó nyár vége, ősz jelenti a vadászatok csúcspontját.
A vadászati mód lovas vadászat, amit, ha idegenkedünk tőle, szokni kell, de hatalmas segítség.
Területektől függően beszélhetünk alaptáborokról (egyszerű faházak) és flycampről, ami elsősorban sátorozást jelent. Az alaptáborok 1500 – 1800 m-es magasságban találhatók, míg a flycampek a tényleges vadászati magasságokban, a magas fennsíkokon (3000 m felett). Ezek egyszerű éjszakázó helyek, saját hálózsákkal, komfort nélkül. A felszerelést természetesen lovak viszik. A flycamp előnye, hogy a vadászat érdekében a tábor gyorsan átköltöztethető és biztosítja, hogy a vadászati magasságban maradjunk.
Az árképzés is szimpatikus lehet, hisz a trófeamérettől függő lépcsőzetes ár kialakítását a magyar gyomor általában jobban befogadja, mint a mérettől független csomagárat. Bár összehasonlítva a másik két országgal, egy kapitális egyed elejtése itt a legdrágább, de a legnagyobb az esélye is.
Egy hegyi vad trófeája biztos, hogy gyűjteményünk egyik megbecsült dísze lesz. A túránkról hazatérve a trófea mérete itt más megítélés alá esik, nem a legfontosabb tényező. Az esztétikum és szarvhossz pontos mérete helyett a kitűzött cél elérése, a vadászat körülményei és saját teljesítőképességünk az, amire emlékeztet minket.
Több ez, mint vadászat, pontosabban, ahogy egyik barátom fogalmazott pár hete első hegyi vadászatát követően: „Most jöttem rá, hogy eddig nem is vadásztam…”.