A név Mongólia a legtöbb emberben az egzotikumot és a vadságot idézi fel, a földi világvége látszatát kelti (Dzsingisz kán, vándorló tevék a Góbi sivatagban, vadlovak). Ulánbátorból kilépve az ember azon gondolkodik, hogy véletlenül nem időutazó-e…
Régi gyerekkori álmom vált valóra, amikor közel 24 órás repülő és terepjáróút után megérkeztem mongóliai vadászatunk kiindulási helyére, a fővárostól kb. 1500 km-re, az első lakott településtől 6 óra autóútra fekvő jurta táborba, az Altaj-hegység egyik völgyébe.
Az ázsiai ország azon kevesek egyike, ahol a XXI. században a még szinte érintetlen természeti értékeket kereső vadász megtalálhatja az igazi klasszikus vadászatot. Szállásunk hagyományos, de kultúrált, tiszta jurtákban volt, ahol 7-8 fős – vadászból, tolmácsból, szakácsból, konyhalányból, trófeakikésztőből, fűtőből stb. álló – helyi csapat szolgálta a nomád viszonyokhoz képest jó színvonalú kiszolgálásunkat. Az étkezés nagy részben helyi specialitásoktól mentes, európai koszt, de érdemes kipróbálni néhány „maradandó élményt” is. A mongolok vendégszeretete közismert, de ezt megtapasztalni maga a csoda. Ezekhez az egyszerűen élő, európai mércével mérve majdhogynem „nincstelen” vándorló emberekhez betérve az utazó oltalmat, ételt, barátságot és emberséget kap. Nem beszélve arról, hogy mindenhol tudják, hol van kis hazánk és minket magyarokat szinte testvéri szeretettel vesznek körül.
A táj nagy része kopár, de gyönyörű, a távolságok és az ország nagysága lenyűgöző. A hegyek magassága (a vadászat 2500-3500 m magasságban történik) nem olyan ijesztő, hiszen az ország eleve magas fekvésű és így kb. 1000-1300 méterrel a tengerszint felett vagyunk „nullán”. Az éghajlat szélsőséges kontinentális, hideg (-10 – -40 C), hosszú száraz téllel és rövid meleg (20-35 C), szintén száraz nyárral. Ott-jártunkkor (szeptember vége) a rövid átmeneti ősz fogadott minket, napközben a napsütés miatt kora nyári meleggel, este viszont 0 fok alá hűlt a levegő. A kék ég földjén – ahol évente 260 napsütéses nap örvendezteti meg a látogatót – a száraz levegő miatt csodálatosan szép az ég, tiszta a levegő és éjszaka ezernyi kis mécsestől világít az ég kupolája.
Az út és a vadászat is elejétől kezdve nagyon jól szervezett, meglepően pontos forgatókönyv mentén zajlik, folyamatosan alkalmazkodva a vadász egyéni (fizikális és tapasztalati) képességeihez. Nincs benne erőltetés, a hegymászásnál (mert ezt nem lehet megúszni) is nagyon toleránsak voltak velünk, időt hagyva a pihenésre és a fotózásra. Igazság szerint visszagondolva az ausztriai zergevadászat keményebb fizikai erőpróbának bizonyult az én esetemben.
Az országban sok fajra lehet vadászni (pld. 3 féle argali él itt, 2 féle kőszáli kecske, maralszarvas, szibériai őzbak, fekete- és fehérfarkú gazella, farkas stb.), de a fajok különböző országrészeken való előfordulása, az ország nagysága és a közlekedési nehézségek miatt egy rövid (1 hetes, ebből 3 nap a vadászat) programba nem fér bele a területváltás. Tapasztalatom szerint aki több fajra szeretne vadászni, vagy egy fajból „rekordtrófeát” szeretne elejteni, az szánjon rá több napot és minimum 10-14 napos programot válasszon, ahol már 5-8 nap közötti vadásznappal lehet számolni.
A vadászat során először spektívvel kémleltük kellő távolságból a hegyeket és megtalálva a kecskéket másztuk meg az előttük lévő hegyet, hogy felérve pont rájuk lássunk. A hegygerincre érve pedig könnyebb hegyi séta vette kezdetét, takarást keresve és a szelet figyelve próbáltunk a kőszáli kecske csapat közelébe kerülni. Megdöbbentő volt a hegyi emberek látása és tapasztalata, amik segítségével túlszárnyalták a legjobb távcsöveinket is.
Az egyik fő kérdés általában, hogy milyen messzire kell a hegyi vadászatok alkalmával lőni. Véleményem szerint ez elsősorban szerencse kérdése. Mi a kecskéket 80 és 320 méter közötti távolságokból ejtettük el. A nappali életmód, a tiszta levegő és az élettér miatt is, elsősorban látásukra és szaglásukra alapozva veszik észre az argalik és a kőszáli kecskék a veszélyt. E miatt látásuk nagyon fejlett és a kevés takarásnak köszönhetően nehezen közelíthetők meg. A hegyekben gyorsan változnak a viszonyok, ezért azt szokták javasolni, hogy ha elértük a 300 méteres közelséget és nincs rá mód vagy csak nagy kockázat árán lehet közelebb kerülni egy értékes trófeájú vadhoz, akkor be kell vállalni a lövést. Arra kell tehát felkészülni, hogy puskánkkal 300 méterig biztonsággal el tudjunk lőni. Ezt a kaliber és a lőszer ballisztikai tulajdonságai alapján otthon ki lehet tapasztalni és gyakorolni kell. Argali vadászat esetén további előnyre tehetünk szert, ha a biztonságosan bevállalható lőtávolságot tovább növeljük. Ami viszont fontos: kivétel nélkül a földre feküdve, jól kitámasztva, nyugodt körülmények között kellett a lövést elengedni. Erre nagyon figyeltek a kísérőink is, időt hagyva a célzásra.
Természetesen sok egyéb nélkülözhetetlen vagy javasolt felszerelés (pld. két vállas puska hordszíj, távolságmérő, magasságmérő, szélmérő stb.) segítheti a sikeres vadászatunkat.
Az elejtett vad mellett a hegyi legelőkön megpihenve az ember átértékeli, hogy mi az igazán fontos az életben: rácsodálkozik, hogy ez idáig mennyi szépség mellett rohant el, más – látszólag halaszthatatlan – okokra hivatkozva.
Megtanulja jobban tisztelni a környezetet, értékelni a tiszta levegő és az üde patakvíz fontosságát, észreveszi a természet megannyi apró részletében megbújt szépséget és a hegyi emberek barátságával és őszinteségével találkozva átgondolja emberi kapcsolatait.
Ha teheti, ne hagyja ki és szánjon egy kis időt egy időutazásra, hogy megismerje a gyökereket és értékelje a jövőt.