Paller Attilát sokan ismerik, mint a Vadászutak Kft. ügyvezető igazgatóját, vagy éppen a Gallery of Nature Alapítvány alapítóját. Vadászszenvedélyéről ügyfelei trófeaszobái, illetőleg az alapítvány hiánypótló kulturális rendezvényei tanúskodnak. De vajon vadászként melyik emlékezetes elejtés áll szívéhez a legközelebb? A kérdés bonyolultabb és tanulságosabb, mint hinnék!
Attila Közép-Ázsiai kőszáli kecskéjének – pontosabban kecskéinek, mert három bakról lesz szó – története 2009 novemberében vette kezdetét, amikor is az egyik vendégét Kirgizisztánban kísérte kőszáli kecskére, a Bishkektől 2 órányi autóútra és 5 óra lovaglásra fekvő Tschon-Kainda vadászterületen. Akkoriban ez egy bejáratott helyük volt, amit nomád jurtatábor, embert próbáló meredek hegyoldalak és kiváló kecske populáció jellemzett. Pár évre rá itt hozták terítékre a cégük eddigi legnagyobb kirgiz bakját is, amely 128 cm szarvakkal büszkélkedhet. Ügyfelei vadászatát követően az utolsó napon neki is volt alkalma kölcsön puskával egy érett bakot terítékre hozni, melynek 110 centméteres szarva hegyivadász álmai megtestesítője lett.
A trófea azonban nem került Paller Attila trófeagyűjteményébe!
– A trófeákat hazautazásunk alkalmával magunkkal hoztuk, majd egy preparátor barátomnak átadtam és megbíztam a nyakpreparátum elkészítésével – meséli a szakember, majd hozzáteszi: – Ő ezt magas színvonalon el is készítette és eljuttatta hozzám. A preparátum érkezésekor már nagyon gyanús volt nekem, de amikor láttam, hogy a mérőszalag megfeszítve a 100 centimétert sem éri el, szörnyű felismerést éltem át: ez nem az én trófeám! Persze próbáltam utánajárni, hol – kivel történhetett a csere, de a mai napig nem tudtam meg, mi az igazság. Mindenesetre a kész preparátumot így értékesítettem, ezért egy gyűjtőhöz került az „én féltett trófeám”.
A második Közép-Ázsiai kecskéjének története a szakmájából eredően egyediként jellemezhető. Ahogy ő mondja, egy barátjának kellett „besegítenie”, akinek a kitartását felülírták a hegyi körülmények. Így hát ott maradt számára egy szép élmény, a közös „titok” emléke, de a trófea nem az ő falát díszíti.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen gyakran kell egy vadásztatónak egyébként besegítenie?
– Viszonylag kevés az ilyen egyedi eset – magyarázza Paller Attila. – Inkább arra van gyakrabban példa, hogy az első lövést követően a már sebzett vad birtokba vétele közben szükséges a gyakorlottabb kéz. Nem feltétlen a tapasztalat az, ami segít minket ilyenkor, hanem az átélt szituációk száma, ami csillapíthatja a „kézremegést”. Hozzáteszem, veszélyes vad esetében ez gyakran a vadásztató partnerünk kérése is lehet, de mindenképp csak a vendéggel kölcsönös egyetértés esetén.
Attilában folyamatosan dolgozott az akarat, hogy pótolja a veszteséget és újra átélhesse saját puskával is a számára oly sokat jelentő ázsiai hegyek kínálta vadászati élményt.
– Gondoltam revansot veszek a sorstól és le is foglaltam Kazahsztánba egy terminust 2020-ra, 45. születésnapom alkalmából – kezd bele a világvadász a kecske történetébe. – De az élet nagy rendező és a koronavírus-világjárvány érkezése felülírta terveim. A járvány időszaka lenullázta az utazási lehetőségeket, a kazah terv elmaradt, a vadászatot 2 évre el kellett halasztani.
Így hát tavaly sikerült eljutnia végre arra a területre, amit tapasztalatai alapján ma az abszolút kecske paradicsomnak tart Ázsiában. A Dzsungár-Alatau (jelentése tarka hegység) lakatlan, végelláthatatlan vonulatai a kazah–kínai határnál felülmúlja még a tapasztalt hegyi vadászok képzeleteit is. A völgyek erdővel borítottak, sok kristálytiszta vizű patakkal szabdaltak. Az alaptáborból lóháton emelkedve folyamatosan változik a környezet, hisz az alacsony régiók lombullató erdőit felváltják a fenyvesek, majd a gyalogfenyők kísérete mellett érjük el a hegyi legelők fennsíkjait. Kiváló élőhely ez a szibériai őzbak, a maral szarvas és a farkasok számára. Sátort pedig ott kell verni, ahol a hegygerincek találkoznak az égaljával, hogy karnyújtásnyira legyenek a vadászok a kőszáli kecske otthonától.
– Hat fős csapatunk 3 vadásznap alatt hozta terítékre a bakokat. Életem egyik csúcspontja volt a kint töltött idő, nem tudom mikor fogom újra olyan szabadnak érezni magam. Ahogy most visszagondolok rá libabőrös leszek és mindenkinek csak ajánlom, hogy ne halogassa, ha megteheti utazzon el, valósítsa meg álmait – hangsúlyozza a szakember.
Paller Attila esetében a világlátottság valójában szakmai „ártalom”, pontosan ezért érdekes, hogy vadászálmai között egy aranysakál elejtése szerepel, amelyet szűk hazájában, Somogyországban, havas téli tájban, egyik jó barátja társaságában szeretne átélni.
Kókai Márton