Különös módon ünnepeltük megismerkedésünk 16. évfordulóját, dél-nyugat Szibériába utaztunk hegyi vadászatra. Tudjuk, hogy uticélunk nem egy egzotikus nyaralóhely, de legalább annyira izgalmas. A vadászatra feleségem Gabi is elkísért, aki évek óta sportol, így a fizikai felkészültségétől nem tartottam, inkább a nomád körülményektől féltettem.
Az út előkészítésére Paller Attilát kértem fel, ami a vízum, repülőjegy, biztosítás intézését jelentette, valamint a legfontosabbat, a jó vadászterület megtalálását. Több, mint tíz alkalommal utaztam a Vadászutak szervezésében és eddig mindig sikeresen tértem haza.
Abakanban landoltunk helyi idő szerint reggel 8 órakor, ahol egy komplett kis csapat várt ránk. Valerij a vezetőnk, aki egyben a nemzeti parkot is felügyeli, Ilja a tolmácsunk a helyi egyetemről és „Julcsi” a szakácsnőnk. Kísérőm, Vlagyimir a vadászterületen várt ránk. Az egyterű Uazzal három órát utaztunk a Yenissei folyóig, ahol egy zárt utasterű motorcsónakba pakoltunk át. A 300 lóerős Yamaha külmotor jól tolta a csomagokkal megrakott hajót. Az út során végig hatalmas uszadék fákat kellett kerülgetnünk, miközben gyönyörködtünk a folyó menti érintetlen tájban. Egy alkalommal kecskét is láttunk a hegyoldalban, ami jó előjelnek számított. Kb. 150 km-t tettünk meg négy óra alatt, mikor a magas hegyoldalak között egy kicsiny félszigetet vettünk észre. A földnyelven néhány ház és két, a közlekedést megkönnyítő oldalkocsis Ural és Izs volt. A takaros vendégház egyik szobájába költöztünk be, ahol két ágy és egy vaskályha jelentette a komfortot. Az étkező faláról Putyin elnök Sitka ruhás fotója egy farkas társaságában nézett le ránk. Kérdeztem Valerijt, hogy az orosz elnök vadászik? -Igen, jött a válasz -néhány éve volt itt- és elővett még néhány közös fotót. A ház előtt fekvő fatörzset is megmutatta, ahol a fotó készült, mert látta a hitetlenkedésemet. Be kellett látnom, hogy tényleg itt járt az orosz elnök valamint a védelmi miniszter, aki egy 10 kg-os csukával pózolt félmeztelenül. Valerij fotók egy részét mindig a táskájában tartja, ha esetleg elakad a bürokrácia útvesztőjében csak előveszi és minden gördülékenyebb lesz.
Útközben vezetőnk meggyőzött minket, hogy másnap Gabi maradjon az alaptárborban, mert a hegyen este -8, -10 fok lesz és a szállás csak egy kis fa kalyiba. Várhatóan 2-3 napot leszek távol, míg meg nem lövöm a kecskét.
Reggel érzékeny búcsút vettem feleségemtől, majd kísérőmmel Vlagyimirrel egy lélekvesztő alumínium csónakba kuporodva elindultunk a folyón felfelé. Ebből a kopott, kékre festett ladikból a 70-es években láttam egy párat a közelünkben lévő holt Tiszán. A régi orosz-magyar barátság jegyében nem csak színes TV-t, hanem csónakot is lehetett szerezni. A folyó szintje ezen a szakaszon 530 méter, innen indultunk és 1500-1700 méterig terveztük a mászást.
Vlagyimir a klasszikus hegyi vadászruhát viselte, egy pufajkát és gumicsizmát. Az 57 éves, jó kondiban lévő igazi orosz őserő augusztustól novemberig van itt a területen, tavasztól pedig favágóként dolgozik Norvégiában. Arany fogai ragyogóan fénylettek mindig mosolygó szájában.
Én beöltöztem, ahogy hegyi vadászatra illik, nem szeretek fázni és a hátizsákomban is minden túlélő dolog ott lapult a fegyver mellett. Felfelé kapaszkodva a szűz hóban jutott eszembe, hogy talán a hágóvasamnak itt nagyobb hasznát venném, mint, hogy otthon porosodik a szekrényben. Ha kőre léptem, akkor visszacsúszott a lábam, így minden lépésnél próbáltam úgy helyezni a bakancsot, hogy földet fogjon. Feljebb már teljesen mindegy volt, 30 cm hó, köd, mínusz öt fok és enyhe szél borzolta kedélyünket.
1300 méteren jártunk, amikor friss váltót találtunk a hóban. Óvatosan haladtunk, távcsöveztünk nehogy elriasszuk a közelben lévő kecskéket. Nem is kellett sokáig mennünk, amikor 270 méterre észrevettük őket. Kb. 20-30 állat volt jobbra-balra az előttünk lévő hegyoldalban. Hasra vágtuk magunkat és míg Vlagyimir kiválasztott egy öreg, jó szarvú bakot, addig a zsákomra fektetve puskámat igyekeztem jó lő pozíciót felvenni. Nem volt egyszerű, havas lett a puskacső, a bergstock-kal kellett elkaparni a havat a lövés irányából. A köd most segítségünkre volt, a kecskék nem láttak minket, nyugodtan álldogáltak. A kiválasztott bak külön, háttal félslégen feküdt. A távolságot felelőtlenül nem mértem le, és a 200 méterre belőtt fegyverem távcsövén sem állítottam. Biztos támasztékot éreztem, a vadászláz is hatalmába kerített, így lőttem. Sajnos nem sokkal az állat teste alatt porzott a hó. Gyors újra töltés és a puskatávcsőben ott állt keresztben egy erős bak. Nem kérdeztem semmit csak lőttem -tudtam, hogy kiváló példány. Jó becsapódás jelezte a találatot. A csapat többi tagja ekkor elfutott a hegyen túlra, csak az általam meglőtt példány maradt ott. A fejét emelgette, ezért vártunk és a legnagyobb meglepetésünkre még felállt, betegen lépett egy párat, majd eltűnt a szemünk elől. Gyorsan felpakoltunk és rácserkeltünk. Menni már nem bírt, egy kegyelem lövéssel vettem végleg birtokba. Hogy ugyan azt az öreg bakot lőttem-e meg vagy egy másikat? – az már soha nem derül ki. Az általam elejtett vad egy 14 éves, 97 cm hosszú, kopott szarvú aggastyán. Szőre alatt semmi zsír nem volt, egy-két keményebb tél és elpusztult volna.
Még nem volt dél, így felcsillant a remény, hogy sötétedés előtt visszaérünk az alaptáborba. A bakot teljes testre megnyúztuk és mivel kísérőm is átfázott, gumicsizmája beázott, sietős léptekkel elindultunk lefelé. Vlagyimirnek lesz még egy útja a kalyibához, mert a hálózsákja és egyéb cuccai nem maradhatnak fent télen, a medvék szétszednek mindent.
Leereszkedve a folyóhoz egész kellemes idő volt, még a hó is olvadni kezdett. A part menti rododendronokról virágot törtem feleségemnek, mégis csak „nászúton” vagyok.
A táborban forró tea, barackpálinka és egy hamisítatlan orosz szaunázás segített a regenerálódásban. Másnap mindannyian elmentünk egy közeli, alacsonyabb fekvésű területre, ahol cserkelve szibériai őzbakot és maral szarvasokat láttam.
A területről való kiutazás is hóesésben történt, ízelítőt kaptunk a télből. Egy éjszakát Szusenszkajában aludtunk, majd magunk mögött hagytuk Szibériát.
Nagyon barátságos, segítőkész embereket ismertünk meg, igazán jó vadászterületen jártunk, csak szép emlékeink maradtak. Utolsó vendég voltam 2015-ben. Ma is, ha ránézek a telefonomon Abakan időjárására és látom a mínusz 28-30 fokot , eszembe jutnak kedves segítőim.
Mikor ezeket a sorokat írom, már a trófeám is a preparátornál van Magyarországon. Feleségem is kiválóan érezte magát, cseppet sem bánva, hogy nem valami mesebeli szigeten töltöttük ezt az egy hetet. Ezen felbuzdulva be is foglaltam egy góbi kőszáli kecske vadászatot Mongóliába Gabi társaságában.