Visszakanyarodtunk a házhoz, bepakoltunk minden felszerelést, végül Walter kiengedte kenneléből Patchyt, a fekete-fehér foltos labrador és pointer keverék kutyát. Mindannyiunkat boldogan körbeszaladt, megszagolgatott, és könnyed szökkenéssel ugrott a felstócolt pakkok mellé a csomagtartóba. Napsütésben indultunk a vadászterületre, mellettünk az élénkzöld dombok hullámvasútként kísértek, helyenként a fenyőfák tövében seprűzanót virágzott.
Farmokon keresztül jutottunk a hegyek közé, sorra nyitogattam a drótból eszkábált kapukat, Ausztria alpesi környezetére hasonlított a táj. A pázsitra legelt zöld fűben mindenfelé birkák eszegettek, szinte mindegyik jerke mellett bukdácsolt bárány, egészen odalapultak anyjukhoz. Ezer méteren gördültünk be a Cass-völgybe, araszoltunk lassan felfelé a mederben, gyakran kereszteztük a Cass folyót, sekély gázlóin vezetett át az út. Egyre meredekebbre változtak kétoldalt a hegyek, lefolyások, szürke morénák szabdalták lejtőiket, tetejük havas sziklában végződött. Kétezer méteres ormok is nyújtóztak felettünk, megfagyott gleccserfolyosók és hókuloárok fehérlettek, alattuk zubogó vízesések csobogtak lefelé. Ismerős madár lépkedett a sebesen száguldó folyó kövein, az amerikai csigaforgatót már Galápagoson láttam, távolabb két kanadai lúd emelkedett fel a víz mellől.
Megpillantottam hegyi kunyhónkat, amelyet vastag törzsű, öreg radiátafenyők védelmeznek a viharok ellen. A viskó előtti patakátkelőnél elakadtunk a sodrásban, amin már meg sem lepődtem, mert úgy néz ki, ezt a keresztet minden vadászatomon hordozom. A folyó kellős közepén kapart el terepjárónk kereke, kidolgozta maga alól az apró köveket, és csak pörgött egy helyben. Walter sokáig próbálta hintáztatni előre-hátra az autót, végül kipattant a térdig érő hideg vízbe, és emelővel akarta kimozdítani járgányunkat a rabságból. Adogattam neki a támasztéknak valót, ő már teljesen elázott, bakancsa és nadrágja a folyótól lucsogott, felül pedig a rákezdett zápor fokozta örömét. Kellően alátámasztotta a mélyre süllyedt kerekeket, én elölről nekifeszültem a lökhárítónak, közben ismét próbálta kimozdítani az autót. Újra kilökte maga alól a szikladarabokat, és visszakerült eredeti állapotába. A víztömeg elérte az ajtószintet, szerencsére jól záródott, és nem ömlött be a kocsi belsejébe. Fél órát küzdöttünk a kőhordással, emelgetéssel, végre sikerült kiszabadítanunk a terepjárót. Andi a hátsó üvegen pislogott kifelé, néha kiült az ablakba, és onnan figyelte az eseményeket. Végre odaértünk a kunyhóhoz, bepakoltuk élelmiszerünket és ruháinkat, éreztem az épület falaiba ivódott füstszagot. A hetvenéves kis ház mi mindent megélhetett már az idők folyamán? Együtt öregszik őrzőivel, a mellette ácsorgó fenyőfákkal, megbújva védelmezi az arra tévedő vadászok és pásztorok álmát. Fából szögelt emeletes ágyak állnak a falhoz tolva, középen kandalló nyitott tűztere tátong, a kicsi asztalon vendégkönyv pihen, amelybe minden ott járt vadász írt néhány sort.
– Enyém a sarokban lévő ágy! – stoppolta le magának Andi az egyik fekhelyet, és könnyed mozdulattal már hajította is tetejére hálózsákját.
Nyitva hagytuk a ház ajtaját a füstszag miatt, az előtetőtől nem vágott be az eső, talán a szél oszlatja majd a csípős levegőt.
Beszálltunk az autóba, és lassan követtük a Cass-völgy kanyarulatait. Meg-megálltunk, aprólékosan vizsgálgattuk a sziklafalakat, bíztunk benne, hogy újabb tahrcsapatokra bukkanunk. A medret halványsárga moha borította, csomóban nőttek közüle a fűszálak, ezeket hevesen tépte, cibálta a szél. Néha akkorákat lökött álló autónkon, hogy az egész karosszéria belenyekkent. Tavasszal elég gyakoriak a viharos széllel kísért, esős napok, a temérdek hótömeg is olvadásnak indul a hegyekben, az opálos víz ilyenkor hömpölyögve zúdul a Tekapo-tó felé. Órákat ücsörögtünk az autóban, szakadt az eső, nem éppen szokványos hegyi vadászatnak tűnt elsőre mutatványunk, Walter el is bóbiskolt mellettem. Néha kinyitotta szemét, megemelte előretolt kalapját, és végigpásztázta távcsövével a sziklákat. Andi a hátsó ülésről mosolygott:
– Remek a színházi kukkered!
– Nem látok semmit a harmincas nagyítással, ráadásul a jobb oldali nézőkéje is letörött – mutattam neki az okulárra hasonlító, kiszuperált darabot.
Sok pakkunk miatt nem tudtam cipelni távcsövet sem, így kísérőmtől kaptam egy régit, szigetelőszalag darabok csüngtek az elejéről. Miután hozzászoktam, egyre gyakrabban vettem észre a Walter által kiszemelt állatokat, igaz csak apró pontoknak tűntek, de legalább tudtam, hogy ott vannak. Néha elővettük a spektívet, azzal már mindent tisztán láthattam, később sokat használtam keresésre is. Hófoltok fehérlettek a hegyen, akadt olyan törmeléklejtő, amely a tetőtől egészen a folyómederig tartott, sűrű bokrok is zöldelltek egy-egy lankásabb részen. Tavasszal a tahrok fent pihennek a magas ormokon, estére viszont lejönnek enni a dúsabb régiókba. Éles szemükkel egész nap őrködnek, s miután meggyőződnek estére a terep tisztaságáról, semmivel sem törődve nekiiramodnak a zöld fűnek. Most későn mozdultak, az eső sem hagyott alább, így betelepedtünk a fémlemezből épült kis házba. Megfőztük a vacsorát, és borozgatás közben beszélgettünk. Folyton szellőztettünk, na nem mintha melegünk lett volna, csak a bent ragadt szagokat akartuk kiengedni. Amennyi távozott, annyi pille jött helyette.
– Érdekes egy állat az éjjeli lepke. Sötétben szeret élni, mégis a lámpa fényére hajt. Sosem fogom megérteni őket – sóhajtott Walter.
Megettük az ételt, becsuktuk az ajtót, Patchy leheveredett ágyam mellé, és bakancsomon szenderült álomra.
Reggel arra ébredtem, hogy Walter meggyújtotta a gázlámpát, fénye sárgára színezte fészerünk falait. A rezsó fölé akasztott domborzati térképen is megcsillant a láng, az ablakon át kiláttam a hegyekre, az éjjeli esőtől rengeteg hó leolvadt a tetejükről. Később az özönvíz elállt, párába borult a völgy, felhőcsíkként húzódott a folyó felett, amelynek csobogását sokkal hangosabban hallottam, mint előző este. Délre, a folyás iránya felé kezdett tisztulni az ég, északon még rejtőzködtek a magasabb csúcsok, az öreg fenyőfákról zengett a madárdal. Végre jó időnk lett! – örvendeztem magamban.
Harmatos fűben kezdtük a gyaloglást, előtte megkíséreltük autóval keresztezni a megduzzadt folyót, de a főmeder derékig emelkedett vizén képtelenség volt átjutni, a völgy rabjai maradtunk. Szép lassan, könnyed gyaloglással kapaszkodtunk fel a nyugati oldalra, leküzdve háromszáz méter szintkülönbséget, ahonnan kitárult elénk a táj. Kacifántos vízmosásokat vágott magának a megfékezhetetlen víz, kesze-kusza medreket húzott a völgy aljába, az utat is elöntötte. Kisebb kanyon csatlakozik a nagyobb vályúba, az ormok hósipkái alól vízesések zubognak alá, hangos robajjal szaladnak le a sziklafalakon. A nap teljesen felszárította körülöttünk a párát, minden hegy megmutatkozott. Tőlünk délre kilenc tahr ballagott, később elfeküdtek a kövek fedezékébe. Hátamat forrón melegítették a napsugarak, spektívvel órákig figyeltem a pihenő vadat. Walter kalapját szeme elé biccentette. és elaludt mellettem a fűben. Patchy ide-oda járkált Andi és közöttem, gyakran meg kellett fognom a távcső állványát, hogy ne lökje le a gerincről. Az ég gyönyörűen kéklett, csak egy-egy gomolyfelhő úszott néha a csúcsok felett, olyankor fehér lepelbe takaróztak, majd kisvártatva újra előbukkantak. Hatvanas nagyításra állítottam az optikát, rögzítettem a képét az alvó állatokon, és tízpercenként belekukkantottam a messzelátóba. Néha megmozdították fejüket, egyszer az egyik bak felállt, és vakarózni kezdett, hosszú szőrébe belekapott a szél, és lebegtette impozáns szakállát. Tett pár lépést, azután ismét elfeküdt.
Figyelgetésükkel telt a nap, két óra körül elindultunk lefelé, és próbáltuk kiválasztani azt a pontot, ahová várhatóan este lejönnek legelészni. Autóval igyekeztünk egy darabig a meder kövein, néhány kilométert tudtunk megtenni a folyó által bezárt területen. Olyan hangot adott a kerekek gördülése, mintha a száraz felületeken is vízben járnánk. Két nyúl eszeveszett iramban szaladt neki a dombnak, állandóan felfelé menekültek, mindennap jó párat láttunk. Széchenyi Béla rajza jutott róluk eszembe, néhány éve itt vadászott, és készített egy grafikát a vendégkönyvbe, amelyen tahr ácsorog egy sziklapárkányon, és nyulak futnak a folyómederben.
Sokszor kereszteztük a mellékágakat, végül mély talajleszakadás állta utunkat. Ott hátrahagytuk az autót, rövidet sétáltunk, és két bevágás alatt, egy kicsi hófolt tövében megláttuk a fekvő állatokat – tőlünk másfél kilométerre lehettek légvonalban. Erős szarvú bakok voltak. Félkönyékre ereszkedtem a földből kiálló sziklára, és onnan figyeltem gyönyörű alakjukat. Egy nyúl torpant meg a robogó folyó előtt, láttam hezitálásán, hogy át szeretne jutni a túlpartra, de csak toporzékolt a köveken. Meglepetésemre beleugrott a sodrásba, és jóval lejjebb ért túlpartot, mint én gyermekkoromban, amikor a Tisza átúszásával próbálkoztam Cigándon. Kanadai ludak húztak át a völgy felett, majd néhány kör megtétele után leszálltak egy kiszélesedett öbölben. Szárnyukat meglebegtették, és rövid gágogás után csak ácsorogtak a víz szélén. Negyedóránként változott az idő, hol hétágra sütött a nap, néha viszont fekete fellegek jöttek a semmiből, és visszakergettek minket az autóba. Elaltatott a patak csobogása. Órák telhettek el várakozással, de folyton szemmel tartottuk a szintén szunyókáló tahrokat. A vihar egyre zordabb arcát mutatta, ijesztően kapaszkodott bele terepjárónk dobozába, végül villámok szórták meg az Alpok vonulatait, s a villanásokat hangos égdörgés követte. Egész este nyomasztott a véget nem érő morajlás. Sokat beszélgettünk védelmező viskónkban, egyfolytában hallottam az esőcseppek kopogását a bádogtetőn.
Walter története csalt mosolyt az arcomra, amikor az előző magyar vadászcsoport históriáját ecsetelte. Pont az én ágyamban aludt akkor valaki, és a rosszul elzárt borosflaska csepegése megtöltötte reggelre bakancsát, amelybe nagy lendülettel toccsant bele a felhuzakodás során. Elképzeltem a szituációt, sokáig mosolyogtunk rajta, és figyeltem a sistergő marhasteaket a tepsiben. Vacsora és borozgatás után hamar elaludtunk az emeletes ágyakon, nem terhelte éjszakámat semmilyen gondolat, rágódás.
Hajnalra elállt az eső, viszont a folyó annál mérgesebben zúdult medrében, olyan helyről is vízesések indultak, ahol az előző napon csak tátongó kuloárokat láttam. Madarak csiviteltek az óriási fenyőfákról, jelezték vidám énekükkel az idő javulását, a sárguló növényzet is zöldesebb színben pompázott, a ház előtt feltornyozott hasított tűzifa kissé még beleveszett a pára homályába. Napsugarak vették át a hatalmat, győzedelmeskedtek a felhőfoszlányok felett, és egyre távolabbi havas hegyek is megmutatkoztak. A bődületes vízmennyiség miatt nem is gondolhattunk az autózásra, így gyalogosan vágtunk neki a hegynek. Felkapaszkodtunk a ház mögött meredeken emelkedő domboldalra, és távcsöveztük tetejéről a sziklás, vízesésektől zúgó hegyeket. Patchy Walter lába mellől figyelt, szinte emberi tulajdonságokat véltem benne felfedezni, ugyanolyan érdeklődéssel keresett tekintetével, mint mi. Amikor meglátott valamit, remegni kezdett, de tudta jól, hogy nem rohanhat a vad után. Több csapat tahrt is láttunk a hegyeken, feljegyeztük helyüket, vázlatot készítettünk a sziklaformákról, majd újra leereszkedtünk a völgybe, és cserkelve indultunk megközelítésükre. Követtük a folyó vonalát, gyakran bokáig gázoltunk az erős sodrásban, képtelenség volt elkerülni, hogy ne ázzon be bakancsunk. Közvetlenül a hegy lábánál gyalogoltunk, amit teljesen alámosott a víz, helyenként másfél-két méter magas takarást nyújtott a vad figyelő szeme elől. Néha-néha kikukucskáltunk fedezékünk mögül, s amikor elértük a sziklafalat, ahol utoljára a hosszú szőrű állatokat láttuk, levettük hátizsákunkat, és figyelmesen távcsövezni kezdtük a felettünk meredő köveket. Optikám megakadt egy sziklapárkányon álló szép bakon, körülötte még két erős szarvú tahrt láttam, alattuk hét nőstény keresgélt. A fehér felhők között néhány helyen foltokban kilátszódott a kék ég, a hólejtők szlalomozva kanyarogtak lefelé, kedvem támadt volna valamelyiken lesíelni. Felváltva emelgettük Walterral a távcsövet, majd később kinyitotta hátizsákját, és eltette a földre kipakolt holmikat.
Két órát cserkeltünk felfelé, bokaficamító köveken lépkedtünk, később bokrok állták utunkat, testünkkel nekifeszülve tudtunk haladni vendégmarasztaló ágaik között. Háromszázötven méteres távolságig jutottunk az akkor is pihenő tahrokhoz. Rövid várakozás után elsőként egy bak állt lábra. Utoljára jól körülnézett, és megindult a zöldellő fű felé. Mindegyik társa követte, libasorban vonultak felénk. A nőstények óvatosabbak voltak, fent maradtak a sziklásabb régióban, ott kerestek táplálékot. A közeledőket egy velünk párhuzamosan húzódó törmeléklejtő vezette, amely végül beleveszett abba a tagolt mélyedésbe, amelyben a bakok is eltűntek szemünk elől. Halkan felmásztunk az elválasztó dombélre, lassan kicsúsztattam hátizsákomat a gerincre, és ráfektettem a puskát. Száznyolcvan méterre legeltek tőlünk, és folyamatosan lefelé igyekeztek. Mindegyik jellegzetesen biccentve haladt, nagyokat bólintottak szökkenésük közben. Szőrüket lobogtatta a szél, legalább tíz tahr közül válogattam, kerestem a legerősebb példányt. Negyed óra is eltelt bírálásukkal, három bak maradt fent a rostán, már csak azokat nézegettem. Megláttam, hogy az egyikük lógatja a jobb első lábát, és vízszintes talajon is úgy közlekedett, mintha lejtőn ment volna. Akadt nagyobb szarvú a csapatban, de mivel nem vagyok centis vadász, a sántát választottam, ki akartam selejtezni az állományból. Minden lépésnél küzdött, fejdísze sem sokkal maradt el a legöregebb és legsötétebb szőrű baktól. Külön legelt a csapattól, és amikor közelebb akart menni valamelyik társához, elkergették. A szálkeresztet már le sem vettem róla, lábammal kapartam a meredek oldalban egy kis támasztékot, és felvettem a végleges lőpozíciót. Megérintettem testvéremtől kapott kabalámat a zsebemben, és elsiklott egy új-zélandi sólyom a tahrok felett. Kísérőmnek is feltűnt a ragadozó madár. Addig csak néhány héját láttunk, s ha Walter nem erősíti meg, hogy sólyom repült előttünk, nem is hittem volna a szememnek. Majdnem a lövésről is elfeledkeztem. Ekkor a bak egyet előre lépett, és következő mozdulatára keresztbefordult, a másik pillanatban hátrarúgással már jelezte is találatomat. Nekiiramodott a bokroknak, de alig ötven méter futás után lelassult, és elfeküdt a növények között. Társai a magaslatok felé iszkoltak. Walter gratulált a lövéshez, Patchy reszketve, farkát csóválva örült lábunknál. Le kellett gyalogolnunk egy törmeléklejtőn, a közöttünk húzódó völgy túloldalán negyed óra alatt kapaszkodtunk fel hozzá, és ott guggolhattam himalájai tahrom mellett.
Utolsó éjszakánkat töltöttük viskónkban, reggel végleg elbúcsúztam a völgytől. Kipakoltunk mindent a tornácra, Walter rá akarta adni az autó gyújtását, de a motor hallgatott, a visszajelző lámpák fel sem pislantak. Akkor döbbent rá, hogy este ráfordítva felejtette az indítókulcsot, amikor felhúzta az ablakot. Nagyokat káromkodott, csapkolódott, és kipattant az autóból. Próbáltuk betolni a nehéz terepjárót, ám rövid küzdelem után az esélytelenek nyugalmával könyveltük el sikertelenségünket. Kitaláltam, hogy verjünk le vascölöpöt a földbe, és annak segítségével húzzuk fel a dombra az autót. Másfél órás vonszolással felcibáltuk centinként egy karos emelő segítségével, de újra kudarcba fulladt próbálkozásunk, nem értünk el kellő sebességet az indításhoz. Műholdas telefonról hívtunk segítséget Lake Tekapóból, két óra elteltével érkezett meg a felmentő sereg.
Kihasználtam a szabadidőt, és nyúlvadászatra indultunk Andival a folyóvölgyben. Kölcsönkaptuk Patchyt, jó széllel járkáltunk bokorról bokorra, néha a kutya előreszaladt, és idő előtt keltette a füleseket, mégis sikerült hármat elejtenem. Háromszor sütöttem el a puskát, két nyúl karikába bukfencezett, egyet Patchy kapott el sebzetten. Lövéseim csattanása visszaverődött a hegyekről, visszhangjuk többször megkerülte a völgyet.
Miután visszaballagtunk a kunyhóhoz, autónkat is beindították. A Tekapo-tónál éjszakáztunk Walter házában, a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt sokat tanakodtunk a zergés vadászterület kiválasztásán. Reggel átkeltünk a déli sziget legmagasabb hágóján, és közeledtünk Wanakához, bízva döntésünk sikerében, bár gyanítottuk, hogy napszemüvegre ott sem lesz szükség…