Nagyon nehezen jött össze ez a vadászat. Az elkeseredett szervező, Paller Attila elmondása szerint egy huszonegy napos afrikai nagyszafarin sem dolgozott annyit, mint ezen a nyúlfarknyi lettországi kiránduláson. Tavaly az útitársam, Halmágyi Takács Pista nem tudta összeegyeztetni az üzleti teendőinek időpontjait a siketfajdok nászával, idén meg az Európai Unió tiltotta be e hatalmas, rusztikus ősmadár vadászatát.
Maradt egyetlen elejthető vadfajnak a hód. Sokáig törtük a fejünket, hogy e lapátfarkú rágcsálóért érdemes-e oly messzire elutazni, de végül győzött a kalandvágy, és az hogy, Istvánnak gyermekkori vágya egy valódi, meleg hódprém sapka, lógó hódfarokkal (állóval stílusosabb lett volna, de kevésbé vadászias). A repülőtéren a kilépés gyorsan lezajlott, mivel uniós polgárok vagyunk, és fegyvert sem hoztunk magunkkal. Ennyi idővel ez EU-s csatlakozásunk után is eufórikus érzés szabadon közlekedni a kontinensen.
A helyi vadászatszervező iroda képviselője vadonatúj Toyota terepjáróján, a gázt és a féket intenzíven használva repített át fővároson a cég telephelyig. Riga rendezett, tiszta, tágas lakható város benyomását keltette. A szépen berendezett irodában egy három nyelven beszélő, orosz ősökkel rendelkező, klasszikus szépségű tolmácshölgy vett át bennünket. Délután a vezetésével végig sétáltuk Riga óvárosát, és megkóstoltuk a helyi specialitás mézes sört.
Késő délután kihajtottunk a vadászterületre, ahol a fegyverek belövése után megvacsoráztunk, és lepihentünk volna. Életemben először Anikó a feleségem csomagolta be a felszerelésemet. Sikerült kiválasztania az általam legjobban gyűlölt skót kockás vadászöltönyöm, melyre a legszívesebben a tehénen a gatya kifejezést használtam. A régi vadászkalapomról nem vagyok hajlandó lemondani, ezért a „bajor tehénen a gatya” képzavar fejezte ki a legjobban ruházatom stílusát.
A két szimpatikus, fiatal vadőr, akiknek a gondjaikra bocsátottak bennünket, azt javasolta, hogy este mindenképpen próbálkozunk meg a hód elejtésével, mivel a reggeli órák a nagy hideg miatt kétségesek. Természetesen nem kellett bennünket sokáig győzködni. Mentünk.
A terület uralkodó fafaja a vörösfenyő. A sík, lapos területen az erdőfoltokat gyakran szakítja meg mocsaras, lápos rész, ahol gyakori a nyíres.
A kellemetlen, csípős, hideg időt még elviselhetetlenebbé tette az erős, metsző szél. A kísérőm egy nagy kiterjedésű mocsár mellé vitt, ahol elmondása szerint tegnap hat hódot látott. Hosszú félszigetként egy földnyelv nyúlt be a vizes tisztásra, melynek közepére cserkeltünk be szép óvatosan. Innen távcsöveztük a környéket, de a nagytestű rágcsálónak mégcsak a hírmondóját sem láttuk.
A közelben lövés dörrent. Valószínűleg István szerencsésebb volt, mint én.
Már teljesen besötétedett, amikor kiszúrtunk egy mozgó alakot tőlünk jó hatvanméternyire, egy vízből kiálló füves kis szigeten. Már majdnem lőttem, amikor egy jóval nagyobb mászott ki mellé. Ez lesz az enyém. A lövésemre tűzben rogyott. Mint utólag kiderült, egy hatalmas testű hímet sikerült terítékre hoznom.
A kísérőm nyakig érő vízhatlan ruhába öltözött át, hogy véletlenül se merülhessen meg a jéghideg vízben, de szerencsére bokánál sem süllyedt mélyebbre, ameddig bejutott az elejtett hódig. Hatalmas jószágot cipelt ki a fiú a partra, mely méretének a nagyságára akkor döbbentem rá, amikor fel kellett emelnem a fotózáshoz.
A másik csapattal összefutottunk egy közös fotózkodásra, mert mint azt sejtettük Istvánnak is sikerült meglőnie a maga hódját.
Mivel hódra nagy eséllyel csak este lehet vadászni, ezért napközben a helyi preparátornál töltöttük el az időt.
A vendéglátóink elmesélték, hogy mi egy harmicötezer hektáros magánterületen vadászunk, ahol évente százötven vaddisznót, hatvan őzet, harminc jávorszarvast és tíz gímszarvast hoznak terítékre. Vadászható vadfajok még a hiúz és a farkas is, melyekből országos szinten állapítanak meg kvótát, és ennek kilövése után állítják le a vadászatát. Sajnos idén a siketfajdot tiltólistára tették EU-s nyomásra.
A hód nyúzásánál sok érdekességet tanultunk. Például azt, hogy e nagyrágcsáló fő tápláléka a nyírfa és a fű. Hosszú és erős bélrendszerével, nagy hatékonysággal emészti meg a rostos tápanyagot. Az ivarát csak a hasüreg felnyitása után lehet megállapítani, tehát amikor lövetik, akkor fogalmuk sincs arról, hogy hím vagy nőstény-e a kiválasztott egyed. A miénk szerencsére mindkettő rendelkezett a férfiasságot jelző apró golyócskákkal.
Este István szeretett volna mégegyet elejteni, míg én egy hatalmas hódvárat néztem meg és tanulmányoztam. Kisebb mérnöki csoda egy ilyen létesítmény. Mindennek meg van benne a helye, a gátaknak, a vízleeresztőknek, az éléskamrának és a lakórésznek, amely akár a farkastól is megvédi a bentlakókat.
Sötétedésig egy völgyzárógátas halastó rendszer mellett cserkeltünk, ahol több hódot is láttunk. Istvánék is többel találkoztak, azonban mindannyi kisebbnek tűnt a tegnap elejtettnél, ezért néma maradt a puskája.
Érdekes szép két napot töltöttünk e sokban rokon történelmű, kis balti államban. Jó volt látni, hogy egy ennyire más kultúrájú országnak a komoly vadászai mennyire egyformán gondolkoznak velünk nemes sportunk legfontosabb kérdéseiben.